A nádudvari fazekasság

 

A nádudvari fekete edények készítése több ezer esztendős módszert és díszítésmódot őrzött meg. Hasonlóan készültek az újkőkor kővel csiszolt, feketére vagy sötétszürkére égetett cserepei. A fekete edények készítése az idők folyamán semmit sem változott, és első lépéseiben nem tér el az általánosan elterjedt fazekasságtól.

A vastartalmú agyag kibányászása után a szűrés, ülepítés, tisztítás és gyúrás következik. A 2-3 évig pihentetett agyagot a mester korongon alakítja edénnyé. Szárítás után az edények felületét olajos, vizes kencével bekenik, majd posztódarabbal átdörzsölik.

Ekkor következhet a jellegzetes díszítés, a csiszolás, más néven sikálás. Ezt rendszerint a fazekas felesége végezte: ölbe véve az edényt, egy kaviccsal geometrikus vagy növényi mintákat csiszolt a felületére. Égetés után a csiszolt minta fényesen csillog a matt, szemcsésebb edényfelületen.

A magas edényeknek elsősorban a vállát díszítették, hiszen használat közben innen „mutatta magát", az alsó részét teljesen, vagy csíkosra sikálták, ami fokozta az edények vízátnemeresztő képességét is.

Az edényeket fazekas kemencében, kb. 850 °C fokon égetik. Az eljárás különlegessége, hogy az égetés utolsó fázisában elzárják a tüzelő-és szellőzőnyílást, lefojtják, hogy az utolsó rakás fa ne tudjon elégni. Így az faszénné alakul át, ami beépül a pórusokba, sötétszürkévé, feketévé teszi az edényeket.

A nádudvari fazekasság rangidősének, Fazekas Lajosnak, a Népművészet Mesterének kerámiái kaphatók múzeumunkban.