képgaléria

Rácz György emlékkiállítás

Szárnyasoltár a XX. századbólSzárnyasoltár a XX. századbólA Szarvason született, majd képzőművészeti tanulmányait Budapesten és Szeged végző Rácz György 1970-ben került Hajdúszoboszlóra, ahol meghatározó tagja lett a helyi művészeti és kulturális közéletnek. 1996-ban költözött a Bocskai u. 14. szám alatti műemléklakásba, ahol 2008-ban bekövetkezett haláláig élt és alkotott.

helyszín:
Rácz György Emlékház, Bocskai u. 14.

nyitva tartás:
április 1–október 31.: K–V 10–18 ó
november 1–március 31.: K–V 10–16 ó

 

A művész halála után "hivatalosan" is megalakult a Rácz György Baráti Társaság, amely valójában már a művész életében is létezett, működött. Főként a társaság tagjainak köszönhető, hogy az egykori műteremlakás 2010-ben emlékházzá alakult, ahol helyet kapott a Bocskai Múzeum kereteiben működő Rácz György emlékkiállítás.

GenezisGenezisA kiállítást megnyitó P. Szabó Ernő művészettörténész így jellemezte az alkotót: "Rácz György egyedi, különleges látás- és alkotásmódja révén a Hortobágy szikes, repedezett talaja, ez a kiszáradt, megkövült föld, mint az emberi szenvedéstörténet művészi jelképe, új értelmet nyert".


A művész portréjaA művész portréja

 

Rácz György önéletrajzából:

„1944. május 13-án születtem Szarvason. Gyermekkorom e Körös-parti városban telt el, és innen ered természetszeretetem. Úgy érzem, hogy a föld és a víz találkozásánál látható fények és színek az arra fogékony ember életét nagyban meghatározhatják. Budapesten és Szegeden jártam művészeti középiskolába, s utána a képzőművészeti érdeklődésem megmaradt.
1970-ben Hajdúszoboszlóra költöztem. Gondolataimat, elképzeléseimet megvalósítva új formavilágot próbáltam létrehozni. 1980-tól a Gábor Áron utcában volt kis műtermem. Körülményeim 1996-tól sokkal jobbra fordultak, amikor a Bocskai utca 14. szám alatt lévő „műterembe" kerültem, ahol újult energiával láttam hozzá megtalált formavilágom továbbfejlesztéséhez."


FémplasztikaFémplasztika

 

Tilles Béla, a debreceni művésztárs szavai:

„Rácz György a káprázatoktól elindulva, lehajtott fejjel megtalálta talpalatnyi földjét. Tényleg e föld-anyag nyitotta meg számára az érzékeléseken át azokat a dimenziókat, melyeket csak a valódi valóság megismerése mutathat meg. Feltárulkozik az idő, mely közhiedelem szerint az irodalomé, zenéé, színházé és nem a képzőművészetek 'anyaga'. A felületek, anyagok történései a térbeliségükön túl az időről szólnak. Mindarról, amely minden földi létezés sajátja: az elmúlás különböző fázisairól."